Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép A baleset okozta sérülés korunk egyik legjelentősebb egészségügyi problémája. A baleset nemcsak a test sérülése miatt nagy jelentőségű, de sokszor kihat a gyermek és a család egész életére is. Természetesen kicsiny, banális sérülések minden gyermek életében előfordulnak, azonban nagyobb balesetek elszenvedése nem törvényszerű, megakadályozásuk a felnőttek felelőssége.
 
A baleset a vezető halál, illetve rokkantsági ok a gyerekeknél. A Közlekedési Kollégium Egyesület nagyobb figyelmet kér a politikai döntéshozóktól, a gyakorlati szakemberektől, hogy csökkenteni lehessen a balesetek számát. Az Európai Unióban  minden évben majdnem 42 ezer 0-19 év közötti gyerek és tinédzser hal meg véletlen balesetekben. Az 5-19 éves gyerekek körében ez a vezető halálok, 6 halálesetből 5 alacsony, vagy közepes jövedelmű országokban következik be. Függetlenül az egyes országok gazdasági helyzetétől, a leghátrányosabb helyzetben lévő gyerekek csoportjában aránytalanul nagy a balesetek száma.

A legtragikusabb gyermekbalesetek a közutakon történnek. Ha egy gyermeket elgázolnak, akkor soha sem ő a hibás, hanem az, aki nem fogta a kezét; aki nem tanította meg közlekedni; aki a kormány mögött ülve nem vigyázott rá eléggé. A többi gyermekbaleset hátterében is szinte minden esetben a felnőttek felelőssége kimutatható: lassan, életkorának megfelelően, de tudatosan fel kell készíteni minden kisgyereket arra, hogy ismerje fel és kerülje el a környezetében előre látható veszélyforrásokat, tudjon önállóan közlekedni és minden helyzetben a lehető legjobban vigyázni magára.  A gyerekek speciális figyelmet és biztonságot igényelnek, hogy az egészséghez és a biztonságos környezethez, a balesetmentes élethez való joguk ne sérüljön. A megelőző programokhoz szükséges alapvető feltételeket dolgozta ki a Közlekedési Kollégium Egyesület. Az Európai Unióban az egészségügyi rendszereknek és különösen a gyermekegészségi programoknak nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a közlekedési gyermeksérülések megelőzésére.A közlekedésbiztonság növelésének elsődleges célpontjai az iskolai körzetek, ahol sokkal nagyobb arányban fordulnak elő gyermekbalesetek, mint más helyszíneken.  
SULI ZÓNA MÉRFÖLDKÖVEK 2010.:
1.     legalább 40 km/h sebességkorlátozás bevezetése az oktatási intézmények környezetében
2.      az oktatási intézmények közelében a gyalogosátkelő-hely jelzésére szolgáló útburkolati jelek állapotának ellenőrzése
3.      sebességmérő kamerák elhelyezése az érintett területeken
4.     súlyosabb büntetési tételek bevezetése a gyermekek életét veszélyeztető szabálysértések esetében