Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.03.22

Mobilitás: Budapest győzött - megérdemelten?

Kép

Megérdemelten vagy sem, mindenesetre Budapest kapta az Európai Bizottság mobilitási héthez kötődő díját. A magyar főváros a kerékpáros közlekedés népszerűsítése miatt nem először került a legjobb három közé, de most először nyert, 65 várost megelőzve. A civilek hozzáállása vegyes: abban mindenki egyetért, hogy nem az önkormányzat tette a legtöbbet a kerékpáros közlekedésért; van, aki örül az elismerésnek, mások szerint viszont a főváros más tollával ékeskedik.
 
A horvátországi Zágráb és a portugáliai Almada előtt Budapest nyerte az európai mobilitási héthez kapcsolódó díjat; az erről szóló döntést hétfőn jelentette be Brüsszelben az Európai Bizottság - értesült lapunk. 

"A bírálati szempontok között a zsűri a főváros és a civil szervezetek
együttműködésének sikerességét, a szervezési és pénzügyi erőfeszítések minőségét vette figyelembe, valamint azt, hogy a központi gondolat (Tiszta levegőt
mindenkinek!) milyen hangsúllyal jelent meg a programokban" - olvasható Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sajtóirodájának közleményében.

Hagyó szerint az elismerés a környezettudatos magatartás kiemelt szerepére irányítja a figyelmet. Kiemelte, hogy Budapest számos maradandó intézkedést
tett a fenntartható mobilitás érdekében: a teherforgalmi stratégia bevezetésével,
valamint az M0 újabb szakaszának átadásával csökkent Budapest környezeti terhelése, a külső kerületekben pedig javult a buszhálózat.

Tavaly szeptemberben hetedszer rendezték meg az európai mobilitási hetet, amelyen több mint  kétezer város vett részt, közülük 66 pályázott a díjra. Budapest az elmúlt években már két alkalommal is az első 3 közé jutott, de most először lett első a versenyben. Az európai uniós program célja az alternatív közlekedési módszerek - elsősorban a kerékpározás és a közösségi közlekedés - népszerűsítése. 

Inkább lelkesít

A kerékpáros civil szervezetek abban egyetértenek, hogy a brüsszeli elismerés nem elsősorban az önkormányzatnak jár, az előkelő helyezéshez azonban mindenki másképp viszonyul. 
 
Kürti Gábor, az évről évre több tízezer biciklist megmozgató, s ma már világrekordot is magáénak tudó hazai Critical Mass szervezője szerint a mobilitási héthez kapcsolódó díj szerepe nem annyira az elismerés, mint inkább a lelkesítés. Ha ugyanis Brüsszel valóban a kerékpáros infrastruktúrát díjazná, akkor minden évben Amszterdam és Koppenhága győzne.

"Szóban, kommunikációban mindig nagyon erős volt az önkormányzat, de majd akkor hiszek nekik, amikor a költségvetésben azt látom, hogy valóban komolyabb tételt fordítanak a kerékpáros közlekedés fejlesztésére. Amíg nem, addig a kommunikáció csak egy lufi" - mondta a Hírszerzőnek Kürti Gábor, bár hozzátette: lokálpatriótaként örül Budapest elismerésének. 

Mintha ők csinálták volna

Ennél jóval keményebb álláspontot képvisel a Critical Mass másik szervezője, Sinka Károly. "A volt GKM-ben a civilek kidolgozták a Bringázz a munkába! programot, a Critical Mass-re sehol a világon nem mennek ki annyian, mint Budapesten, a Magyar Kerékpáros Klub a városvezetésnél próbálkozik jó javaslatokkal, erre a főváros mindezt beleteszi egy projektbe, amit aztán majd a civilek orra elé nyomnak, bizonyítandó, hogy ők mennyit tettek a kerékpáros közlekedésért. Ez nem így működik" - háborodott fel Sinka.

"Az én munkámat más takarítja be, ráadásul az én ellenfelem, aki nem csinál semmit. Ezt a díjat kapja az, akinek jár, és ezzel nem azt mondom, hogy csak nekünk jár" - tette hozzá a szervező.

A kerékpáros klub elnöke is úgy gondolja, hogy a politikusok a civilek által elért eredményeket használják, László Jánost azonban ez nem zavarja, szerinte ezzel további eredményeket lehet elérni. "Örülök, hogy a politikusok most úgy gondolják, mintha ők csinálták volna" - ironizált a szervezet elnöke.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a főváros is tett a program sikeréért, László János szerint például az Andrássy úti autómentes nap sikeres volt tavaly. A civil szervezet vezetője lapunknak elmondta: a főváros a tervek szerint 2009-ben és 2010-ben közel 3 milliárd forintot költ a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, ennek része többek közt kerékpársávok és biciklitárolók kialakítása, várhatóan 2011-re.
 
Király Dávid
2009-02-23 20:27
 
 
Lap tetejére