Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.04.27

Elvetették a kabotázs-piac teljes liberalizációját

Kép

Kevesebb üres kamion szennyez ezentúl Európa útjain, hosszabb időn át vezethetnek a buszsofőrök és szigorúbban ellenőrzik majd a fuvarozócégeket - egyebek mellett ezeket tartalmazza az EP plenáris ülésén csütörtökön jóváhagyott jelentés.
A képviselők által csütörtökön Strasbourgban jóváhagyott közlekedési csomag három területet érint: a kabotázsra vonatkozó szabályokat, a buszsofőrök munkaidejének maximumára vonatkozó megkötéseket és a fuvarozóvállalatok ellenőrzéséről szóló passzusokat.
A Tanáccsal egyetértésben a kabotázs (egy adott tagállamon belül egy másik tagállam fuvarozója által végrehajtott szállítási művelet) kérdésében az EP elfogadta az eredetileg a Bizottság által tett javaslatot, amely szerint három egymást követő kabotázs művelet végezhető el hét nap leforgása alatt. A módosított jelentés szerint a kamionok maximum három, az útjuk során érintett tagországban tehetnek ki vagy vehetnek fel árut, de  tagországonként csak egy ilyen művelet lesz engedélyezve.
A buszsofőrök egyetlen buszút során 12 napig dolgozhatnak egyfolytában. Végül a fuvarozóvállalatokra a jövőben az eddigieknél szigorúbb ellenőrzési és beszámolási szabályok vonatkoznak.
A buszsofőrök a rájuk vonatkozó 2006-os irányelv szerint hatnaponta egy nap pihenőt kellett, hogy tartsanak. Mivel azonban a buszos utakat szervező cégek például egy 10 napos útra kénytelenek voltak két sofőrt alkalmazni, az Unió most a szabályok megváltoztatása mellett döntött. A szektor képviselőivel történt egyeztetéseken tavaly májusban az EU ezért úgy állapodott meg, hogy az előzőleg alkalmazott “12 napos szabályt” alkalmazzák, mely lehetővé teszi, hogy egy sofőr is levezethessen egy 12 napos nemzetközi busztúrát. A 2010 januárjától érvényes új szabályok szerint az új rendelet csakis egyetlen útra, nem több rövidebb útra érvényes, a sofőröknek továbbra is be kell tartaniuk a napi pihenési időkre vonatkozó korlátozásokat és a 12 napos útért cserébe extra szabadnapokkal kell kompenzálni őket. Továbbá az éjjeli buszjáratokon 2014-től kötelező lesz este tíz és reggel hat óra között két sofőr alkalmazása.
A csomag harmadik része értelmében a a jövőben a fuvarozóvállalatoknak jó minőségű szabványosított feltételeket kell teljesíteniük, szigorú foglalkoztatási és adminisztrációs szabályokat kell betartaniuk, melyek megfelelnek bázisországuk törvényeinek.
A jövőben a nemzeti elektronikus fuvarozói regisztrációs rendszereket egységes európai hálózatba kötik, ezzel fokozva az ellenőrzéseket és javítva az uniós szabályok betartását a sofőrök mellett a menedzsmentre és a pénzügyekre vonatkozóan is. Az EP módosító indítványa szerint a nemzeti rendszerek összekapcsolásának 2012-ig meg kell valósulnia.
Az új szabályok végül igyekeznek gátat szabni a fuvarozóvállalatok közt jelenleg gyakori postafiók cégek működésének, melyek névleg ugyan egy adott tagállamban működnek, de valójában egy másik tagállamban szolgáltatnak.
Mérsékelt nyitás a kabotázs terén
Év végétől kevesebb üres fuvarral kell számolniuk az európai közúti teheráru fuvarozóknak, miután az Európai Parlament pártjai közti hosszas viták után csütörtökön megszavazták a kabotázsra vonatkozó új szabályokat. A Tanács által tavaly júniusban elfogadott kompromisszumos megállapodásra épülő jelentés, melyet a belga néppárti Mathieu Grosch készített, a tagállamok számára különösen érzékeny területre vonatkozó szabályokat módosítja a közúti áruszállító szektor Unió által tervezett, 2014-től várható teljes liberalizációig terjedő időszakra vonatkozóan.
A kabotázs körüli vita hátterében az áll, hogy a fuvarozásban erősen érdekelt belgák és hollandok attól félnek, hogy a teljes liberalizáció nyomán az új tagállamok kamionosai olcsóbban vállalva a fuvarokat elveszik tőlük a munkát.
Az EP-ben elhúzódó vita is ezt tükrözte, mert míg a liberális és a néppárti képviselők 2014-től a kabotázs terén teljes liberalizációt szerettek volna, addig a szocialista és a északi baloldal honatyái ellenezték ezt. A parlamenti kompromisszum végett végül fel kellett adniuk a képviselőknek a 2014-es teljes nyitáshoz való ragaszkodásukat, miután a francia, a brit, a német és az olasz honatyák is elvetették ezt.
Az EP és a Tanács közti megállapodás értelmében tehát főszabályként a hét nap alatt maximum három kabotázs engedélyezését fogadták el, azonban csak a visszafelé útjuk során érintett tagországban tehetnek ki, vagy vehetnek fel árut, és csak országonként egy ilyen művelet lesz engedélyezett.
A korlátozások mögött megbúvó törekvés, hogy a fuvarosok ne jelentsenek alternatív fuvarozási lehetőséget a helyi áruszállítók működését fenyegetve. Az EP számára fontos eredmény, hogy sikeresen kiállt a Tanáccsal szemben azért, hogy mindaddig ne tiltsák a kabotázst egyik tagállamban sem, amíg az nem fenyegeti a helyi fuvarozó szektor létét és a külföldi fuvarosok betartják a rendeletet.
A parlamenti képviselők által kitartóan támogatott további nyitásra vonatkozó rész szerint az Európai Bizottságnak 2013 végéig jelentést kell közzétennie arról, hogy a körülmények lehetővé teszik-e (beleértve a szociális szempontokat is) a további piaci liberalizációt. Végül azonban ezt a passzust nem szavazták meg a plenáris ülésen, hiába nyilatkozta a német néppárti Georg Jarzembowski a szavazás előtt, hogy nincs értelme a kabotázst korlátozni  a közös piacon.
A jelentés kapcsán a belga liberális Dirk Sterckx frakciója nevében közölte, hogy a liberalizációra vonatkozó törekvések lesöprése az asztalról azzal fenyeget, hogy a tagállamok egymás közt még liberálisabb bilaterális megállapodásokat írnak alá, mint ahogy ezt a Benelux államok tették egymás közt.
A francia Gilles Savary hazája érveit artikulálva, szociális indokok miatt utasította vissza a teljes kabotázs-nyitást. A franciák attól tartanak, hogy a magas bérekért szerződtetett fuvarosok kénytelenek lennének lemondani jelenlegi bérezésükről, amennyiben az új tagállamok kevesebbet kereső sofőrjei is megjelennének munkaerőpiacukon.
 
BruxInfo

Lap tetejére